A 2019-es év első versenyei jól kezdődtek tanulóink számára.
Úszás diákolimpiai versenyen Varga Henrik 1. osztályos tanuló hát-, Klebovicz Zalán, 5. osztályos tanuló, hát-, és gyorsúszásban szerzett I. helyet a városi döntőn Mezőkövesden, így jogot szereztek a megyei döntőben való részvételre. Varga Petra 4. osztályos tanuló 5. helyen zárt az 50 méteres mellúszók ugyanezen versenyében.
Iskolánk 5-6. fiú osztályos tanulói Mezőkeresztesen a Keresztesi labdarúgó kupán szerepeltek, sajnos tartalékosan, de annál nagyobb odaadással a 4. helyen végeztek.
Az EFOP-1.3.5-16-2016-00551 számú, „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában” című pályázat keretében 2018. november 30- án pénteken délután 16 órai kezdettel adventi kézműves foglalkozást tartottunk, melyen 35 érdeklődő (anyukák, iskolánk tanulói és egy apuka is) részt vett.
Redmenta-online feladatkészítő progam használatát tanulhatták meg pedagógusaink a november 28-án megtartott továbbképzésen.
A Katolikus Pedagógiai Intézet által szervezett képzést Szabó Csaba, a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium és Kollégium informatika tanára tartotta.
2018. november 26-án a MSZC Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma angol nyelvi munkaközösségének szervezésében szavalóversenyt tartottak. Iskolánkat az a 4 tanuló képviselhette a megmérettetésen, akik a november 23-án tartott házi versenyünkön induló 12 tanuló közül az évfolyamuk legjobbjának bizonyultak.
2018. november 24-én került megrendezésre a 26. Erzsébet-Katalin Bál a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában. Hagyományainkhoz híven a 7. osztályos tanulók és szülők szervezésében és rendezésében jött létre az esemény.
2018. november 26-ára a MSZC Mezőkövesdi Szent László Gimnáziuma, Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma angol nyelvi munkaközössége szavalóversenyt hirdetett. A versenyre 12 tanuló jelentkezett, ezért úgy határoztunk, hogy egy házi verseny keretében döntjük el, évfolyamonként kik képviselhetik iskolánkat ezen a megmérettetésen. A házi versenyre november 23-án került sor.
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén a mezőnyárádi Szűz Mária Keresztények segítsége templomban november 18-án szentmisét tartottak. A szentmise keretein belül a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola Karitasz Junior tanulói dramatizált jelenetet adtak elő, mely a legismertebb legendáról szólt, melyben Szent Erzsébet szegényeknek szánt kenyerei rózsává váltak.