Menu

Kedves Táborozók!
A "SZÁRSZÓI" és a "SARUDI" nyári tábor szülői értekezletét 2019. július 24-én, szerdán, 17 órától tarjuk az iskolában. Kérjük a szülőket, hogy feltétlenül jelenjenek meg a megbeszélésen és!

TOVÁBBÁ KÉRJÜK, HOGY EGYMÁS KÖZÖTT IS OSSZÁK MEG EZT AZ INFORMÁCIÓT!

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola (3421 Mezőnyárád, Szent István király út 75.) pályázatot hirdet

- matematika-fizika-informatika szakos tanár

- rajz-technika-ének szakos tanár munkakörök betöltésére.

Bővebben: Álláshirdetés

július 3. (szerda)  8-12 óráig

július 10. (szerda)  8-12 óráig

július 24. (szerda)  8-12 óráig

augusztus 14. (szerda)  8-12 óráig

augusztus 26 - 30.  8-12 óráig

 

Hétfő reggel izgatottan indult el a csapatunk Egerbe, ahol a testvériskolás program következő állomása volt: közös táborozás. Szállásunk a Szent József kollégiumban volt.  A gyerekek és a tanárok már ismerősként üdvözölték egymást. A programokat már hetekkel korábban egyeztettük, és már nagyon vártuk a megvalósítást.

Bővebben: Testvériskolás tábor Eger

TESTVÉRISKOLÁS EGRI TÁBORBA INDULÁS IDŐPONTJA: 2019. 06. 24. 11 ÓRA AZ ISKOLAUDVARRÓL!

Bővebben: Testvériskolás tábor

Végzős tanulóink utoljára vettek részt együtt tanulmányi kiránduláson 2019. június 18-án. Utunk első állomása A mi kis falunk című filmsorozat forgatási helyszíne Pajkaszeg, vagyis Pilisszentlélek volt.

Bővebben: Osztálykirándulás 2019 - 8. osztály

A 2. osztály tanulói 2019. június 3-tól június 14-ig úszásoktatáson vettek részt a mezőkövesdi tanuszodában.

Az osztály tanulói, szülői nevében köszönetemet fejezem ki az anyagi támogatásért a fenntartónak és a Mezőnyárádi Gyermekekért Alapítványnak, valamint az utaztatáshoz nyújtott segítségért Mezőnyárád Önkormányzatának.

Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola végzős tanulóinak 2019. június 14-én utoljára szólalt meg a csengő hangja, mely nyolc éven keresztül kísérte végig őket iskolánk falai között. Még egyszer utoljára végigjárták a termeket, a számukra kedves helyeket és utoljára álltak diáktársaik, tanáraik elé, ugyanakkor büszkén néztek szeretteik szemébe. 

Bővebben: Az utolsó csengőszó

Pünkösd a húsvét utáni 7.vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep. Elnevezése a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, vagyis a húsvét utáni ötvenedik nap, melyen a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük.

Bővebben: Pünkösd

Egy jó hangulatú bankett keretében került sor végzőseink búcsúztatására. A köszöntő után magukra kellett ismerniük a 8. osztályos tanulóknak. A kártyákon csak rájuk jellemző, sokszor humoros tulajdonságokkal teletűzdelt sorok álltak, melyek alapján mindenki számára kiderült, hogy kit is takar. 

Bővebben: Banketten búcsúztak a 7. osztályosok végzőseinktől

Tájékoztatjuk a Szülőket, hogy az intézmény Kréta rendszere az év végi értékelések időszaka alatt nem hozzáférhető. Tanévzáró ünnepségünet követően külön értesítés nélkül az e-napló felületét újra elérhetővé  tesszük.

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com