Menu

Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola végzős tanulóinak 2019. június 14-én utoljára szólalt meg a csengő hangja, mely nyolc éven keresztül kísérte végig őket iskolánk falai között. Még egyszer utoljára végigjárták a termeket, a számukra kedves helyeket és utoljára álltak diáktársaik, tanáraik elé, ugyanakkor büszkén néztek szeretteik szemébe. 

Kedves megható szavakkal búcsúztak a hetedikes tanulók tőlük, majd nyolcadikosaink köszönő szavai következtek, felemlegetve az itt eltöltött idő emlékeit. Búcsúztak diáktársaiktól, tanáraiktól, az iskola dolgozóitól, kedves osztályfőnöküktől, Vajdáné Pázmándi Judittól és könnyes szemmel köszönték meg szüleik támogatását. A nyolc év emlékére időkapszulát helyeztek el majd Lipcsák János atya, iskolánk plébánosa köszöntötte végzős diákjainkat, tolmácsolva Dr. Ternyák Csaba egri érsek jókívánságait. Ezt követően Farkas Jánosné igazgató asszony méltatta az itt eltöltött időt valamint hasznos útravalóval, iránymutatással látta el volt tanulóinkat. Iskolánk nevében minden végzősnek átadta azt a DVD lemezt, mely általános iskolai emlékeiket tartalmazza. A Ezután került sor a díjak kiosztására, elsőként a Szederkényi Anna Díjra, melyet ebben az évben Lénárt Ádám Tamás nyert el kiemelkedő közösségi munkájáért, 8 éves tanulmányi eredményeiért, sportteljesítményért, a rádióban végzett lelkiismeretes munkájáért. Ezt követően Hajdú Péter és Daróczi Annamária vehették át az év fiú és lány sportolói díjait, több éves eredményes sporteljesítményeikért. Díjazásban részesült még a tanulók közül Gedai Anna Zsófia a diákönkormányzatban végzett tevékenységért, közösségi munkájáért, valamint Havris Dávid a sportban nyújtott eredményességért. A szülők többéves önzetlen munkájáért kaptak elismerő okleveleket Gedai Zoltánné, Mizser Valéria, Oroszné Magos Tünde és Nagy Gabriella szülők. Iskolánk nevében további sok sikert kívánunk volt diákjainknak!
Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com