Minden Adventben van egy nap, mikor iskolánk diákjai és pedagógusai lelki napon vesznek részt. Ezek célja, hogy magát a szent ünnepet meg tudjam élni, magaménak érezzem. Ez alkalommal december 12-én, egy szombati napon töltekeztünk együtt.
Bár az iskolamisék ebben az évben nem valósíthatók meg, iskolalelkészünk napindító gondolatai, melyek az iskolarádión keresztül mindenkihez eljutottak, a legkisebbeknek és legnagyobbaknak egyaránt érthetővé tették az Advent lényegét. Ebben az évben mindannyian jobban megértjük, milyen várni valamit, vágyakozni valami, valaki után. Mi magunk is megéljük a messiásvárást. A lelki nap a közösségre irányította a figyelmet. Apró, de fontos gesztusként minden osztály karácsonyfadíszeket készített, melyekkel egy-egy fát díszítettek fel iskolánk udvarán. Ünneplőbe öltöztetjük magunk körül a világot. És ünneplőbe öltöztetjük a szívünket is. Odafigyelésre, törődésre, szeretetre hívtuk meg diákjainkat, mikor meghirdettük számukra a betlehemkészítő versenyt. Miközben végzi iskolánk a Szentcsalád-járást, melynek minden osztály részvevője, imádkozója, most megérkeztünk a betlehemi jászolhoz. Az osztályok egy-egy dobozt kaptak, tele mindenféle alapanyaggal, és a ráhangolódást segítő levéllel. Ezeket felhasználva készítették el a szebbnél szebb betlehemeket. A lelki napot a tantestületünk által imádkozott Szentcsalád-járás zárta.