Menu
A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában működő Caritas Junior csoport első alkalommal hirdette meg az iskolások körében az „Angyalbatyu- ajándékgyűjtő akciót, melynek lényege, hogy adományokat, elsősorban játékot, édességet, gyűjtöttünk a rászoruló gyermekek javára.
 A jó szándékú összefogás eredményeként több mint 40 doboznyi felajánlást sikerült összegyűjteni, amiért hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azoknak a szülőknek, gyermekeknek, kollégáknak, akik az adománygyűjtő akcióban részt vettek, és támogattak bennünket. Az adományokat a helyi Önkormányzat
segítségével vittük el a sályi Mozgásjavítóba. Az iskolában jelenleg 84 halmozottan sérült mozgáskorlátozott tanulót nevelnek, oktatnak. SZERETET és MELEGSÉG- ezek a szavak és érzések járták át szívünket, lelkünket mikor megláttuk a ragyogó gyermek arcokat és tudtuk azonnal, hogy ajándékaink célba értek. Ajándékozásunk szeretetből fakadt, ami együtt járt az örömmel, a gyermekek örömével, amely a legszebb, a leghitelesebb és a legtermészetesebb. Próbáltunk örömet szerezni a gyerekeknek, akik igazán rászorulnak az odafigyelésre és a gondoskodásra. Az iskola tanulói varázslatos karácsonyi műsorral köszönték meg az ajándékokat és a feléjük áradó szeretetet, segítséget.
Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com