Menu

Iskolánk 27 diákja augusztus 05-től az EFOP- 1.3.5-2016-00551 azonosítószámú „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában” című pályázat keretében Sarudon töltött 4 napot.

A Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Házban szálltunk meg. Érkezésünk napján délután már gyönyörű időben fürödtünk a strandon. Másnap délelőtt kerékpárra szálltunk, elkerekeztünk Poroszlóra, a Delfin kikötőbe, ahonnan egy órás hajóutat tettünk. Délután sportversenyek zajlottak. Másnap is kihasználtuk a jó időt, ismét pancsoltunk. Ebéd után Lipcsák János atya látogatott meg minket, s tartott egy foglalkozást. Témája az egymás megismerése, a másik elfogadása volt. A beszélgetés során bibliai történetekre utalva arra is felhívta a figyelmünket, hogy ne ítélkezzünk senki felett, hiszen nem ismerhetjük a körülményeket, a másik embert, gondolatait, érzéseit. Örömmel fogadtuk atya ajándékát, s jóízűen fogyasztottuk el vacsora után az általa hozott dinnyéket. Délután ismét sportversenyeken vettek rész a gyerekek, illetve egy mókás vetélkedőt is tartottunk. Esténként takarodó előtt kártyáztunk, beszélgettünk, de gyermekfilmeket is vetítettünk a család, elfogadás, iskola témakörében. Utolsó nap reggeli után még egy kicsit játszottunk, majd szomorú szívvel szálltunk fel a buszra és indultunk haza. Orsi tanár nénivel és Gábor tanár bácsival együtt mondunk köszönetet a gyerekeknek, amiért ezt a pár napot ilyen gondtalanul tölthettük, s ígérjük, jövőre már nem olyan könnyen győzhetnek ellenünk a csocsóban.

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com