Menu

A katolikus közösségeknek egyik legszebb ünnepe az elsőáldozás. Így volt ez a múlt vasárnap június 2- án, Urunk Mennybemenetele ünnepén a mezőnyárádi Szűz Mária Keresztények Segítsége Római Katolikus templomban.

Három gyermek életének meghatározó eseményén vehettünk részt, akik az Eucharisztia szentségében részesülhettek és először vehették magukhoz az Úr Jézus Szent Testét. E találkozásra már az elmúlt évek hittanóráin is készültek. Köszönet az Úr Jézusnak, hogy kiválasztott a vele való közösségre és ebbe a közösségbe ezeket a gyermekeket is befogadja. A szentmise megható és gyönyörű volt. Felemelő érzés volt, amikor a hitvallást helyettesítve a gyermekek égő gyertyával a kezükben megújították keresztségi fogadalmukat és felolvasták az egyetemes könyörgést. A legmeghatóbb pillanat mégis az volt, amikor sorban járultak János atya elé és fogadták kezéből Krisztus Testét, azután közösen, imádságban adtak hálát az Oltáriszentség ajándékáért, amiben részesültek. Imádkozzunk ezekért a gyermekekért, hogy növekedjenek hitben, reményben és szeretetben.

Elsőáldozók: Farkas Vanessza, Gyöngy Tamás András, Hazadi Balázs

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com