Menu

Ebben az évben iskolánk harmadszor vett részt a fenntarthatósági témahéten, ami március 18-22 között került megrendezésre. Témakörei a közösségi közlekedés, a víz, az egészség és jólét, fenntartható városok és közösségek, és a fellépés az éghajlatváltozás ellen témái köré szerveződtek. A tanulók a tanórákon a témához kapcsolódó feladatokat végeztek.

 Az alsós tanulók a „Zsákban hozzák a meleget!” projektet valósították meg, a magyar kultúra és hagyomány megőrzésének fontosságát szem előtt tartva magyar órákon a Sándor, József, Benedek napok körüli időjárási hagyományokkal, „jósásokkal” foglalkoztak, végeztek ehhez kapcsolódó érdekes feladatokat, környezet és természetismeret órákon az időjárás elemeit átismételték, megbeszélték hogyan változik az időjárás, megfigyelték a szélsőségeket Magyarországon. Rajz és technika órákon a vízvilágnapjára készítettek hajókat, hidakat és vízben élő állatokat a gyerekek.

A felsős tanulók minden órán foglalkoztak a témahéthez kapcsolódó feladatokkal.  A víz fontosságáról, élettani hatásáról biológia, természetismeret és rajzórákon beszélgettek, emellett az időjárás elemeit megvizsgálták, hogyan változik évről évre, éghajlatváltozásra hívták fel a figyelmet, „mit tehetünk mi?”  Kémia és dráma órákon a „Nézz szembe a szemeteddel! Tarts rendet a hulladékok között!” témát dolgozták fel a gyerekek. Testnevelés órákon  „Élj egészségesen! Sportolj magadért és közösségedért!” projektet ismerték meg és a kerékpáros közlekedés előnyeire hívták fel a figyelmet. Olyan applikációkat használtak, ismertek meg, melyek mozgással, sporttal, fitnesszel, kerékpározással kapcsolhatóak össze, ezek hasznosságát meg is vizsgálták.

Teremtésvédelmi Nap keretében iskolánk diákjai, pedagógusai, a szülőkkel a település civil szervezeteivel összefogva végezték a település kijelölt területeinek megtisztítását, a hulladékgyűjtést és gereblyézést végeztünk az iskolánk parkjában, udvarán és a templomudvaron, virágokat is ültettünk, környezetünk szebbétételéhez.

Pénteken a Vízvilágnapján záróprogramként délután vízzel kapcsolatos játékos programon vehetett részt iskolánk tanulói,  kézműveskedtek és vízzel kapcsolatos mozgásos játékokat játszottak.

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com