Menu

Iskolánk tanulói a EGYH-KCP-18-0518 pályázat keretében hittantáborban vettek részt a Sarudi Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Házban.

A táborba, péntek délután, tanítás után indultunk.

Az első napon a szobák elfoglalása után, a tábor megnyitása és lelki feltöltődés várta tanulóinkat, amely a Nagyböjti időszak tartalmát és lényegét foglalta magába. Tanulóink értékes gondolatokat fogalmaztak meg a témával kapcsolatban.

A vacsorát követően, Nagyböjti témájú kézműves foglalkozással zártuk a napot.

A tábor második napján kerékpártúra során Poroszlóra látogattunk el, ahol a Nagyböjt jegyében sajtkészítő foglalkozáson vettünk részt, az 1926-ban az egri püspökség által épített épületben működő Füzes Sajtműhelyben, amely egykor kántorlakként működött.

Megtudtuk, hogy az épület pincéjében egy a penészes bőrtokot találtak, csodálatosan épen maradt, megsárgult papírtekercsekkel. A település kántora, aki a plébánossal a vasárnap délutáni pipázás alkalmával franciául beszélgetett, megállapította, hogy réges-régi sajtreceptek találhatók a papírokon. A receptek egy franciaországi kolostorban íródtak.

A kántor nyakába véve a világot, meglátogatta a francia kolostort.

A francia szerzetesek, hálából a visszaszolgáltatott értékes receptúrákért, megismertették vele a sajtkészítés fortélyát. Így kezdett el hazatérvén sajtot gyártani az egykori poroszlói kántor, és jól is jött a finom francia sajt a tüzes magyar borok mellé.

A legenda szerint a harangozó keze, azaz inkább örökké szomjas torka lehetett a ludas abban, hogy a pincébe mindig több bor került le, mint amennyi onnan visszajött. Ez utóbbi vélekedést látszik alátámasztani a plébániai krónika azon bejegyzése is, mely szerint Poroszlón olykor elmaradt a harangszó.

A sajtműhelyben tanulóink saját készítésű sajttal és élménnyel gazdagodtak.

A nap második felében, egy finom ebéd után, ellátogattunk a Tisza-tavi Ökocentrumba, majd kerékpárral fáradtan, de élményekkel telten érkeztünk vissza Sarudra. Vacsora után, a napot kézműves foglalkozással zártuk.

Vasárnap részt vettünk a Sarudi Római Katolikus Templomban a Szentmisén, ahol tanulóink felolvastak és ministráltak.

Ezt követően vasárnap a déli órákban fáradtan, de jókedvűen és sok-sok élménnyel érkeztünk haza.

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com