Menu

A Házasság Hete mozgalom hazánkban tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Kapcsolódva az országos rendezvényekhez a mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola és a helyi Egyházközség karöltve vállalta fel a programok megszervezését.

 Ebből az alkalomból két szorosan összekapcsolódó rendezvényre hívta meg a házasságban élő párokat és a téma iránt érdeklődőket. A szombati alkalom egy igen érdekes témával kezdődött: Férfi és nő kapcsolata a Bibliában. Az előadó Lipcsák János atya a helyi egyházközség plébánosa és iskolalelkész is egyben. A Szentírás segítségével, Bibliai történetekbe ágyazva és némi humorral megfűszerezve tette konkréttá és érthetővé előadását. Férfi és nő kapcsolatának titka- röviden összegezve a Biblia tanítása szerint: Az ember Isten teremtő akaratából lépett a világba. A férfi és nő kiegészítik egymást, egymást igénylik a teljes emberléthez, nem helyettesíthetők mással, valamint nem cserélhetők fel egymással.

Az előadás után következett a „ Házas vacsora” mely a rendezvény második programja volt.

Köszönet mindenkinek, aki megtisztelte érdeklődésével és jelenlétével rendezvényünket.        

 
 
Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com