Menu

Az EFOP- 1.3.5-2016-00551 azonosítószámú „Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában” című pályázat keretében iskolánk 27 tanulója Sarudon táborozott. Augusztus 6-án, hétfőn érkeztünk meg a Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház-, Ifjúsági- és Sportüdülő szálláshelyre.

A nagy melegben légkondicionált szobák kényelme fogadott minket. Két nap is strandoltunk, esténként sportversenyek, gyöngyfűzés, labdajátékok szórakoztatták a gyerekeket. A harmadik napon kerékpárral Poroszlóra mentünk, ahol Közép-Európa legnagyobb édesvizű akváriumrendszere található. A Tisza-tavi Ökocentrum 3D mozijában a Tisza-tó élővilágáról láthattunk filmet, majd 50 perc időtartamú hajókiránduláson vehettünk részt. Este egy vetélkedőn elevenítettük fel a látottakat, hallottakat. Ezen a napon még egy helyi lovastanyát is meglátogattuk, ahol szeretettel fogadtak minket. Utolsó nap a tábort a helyi katolikus templom megtekintésével és egy közös imával zártuk. Csütörtökön délelőtt indultunk haza, bár maradtunk volna még, mert nagyon jól éreztük magunkat. Köszönet ezért a táborozóknak, valamint az őket kísérő nevelőknek: Hajnalné Sára Orsolyának, Boda Zsuzsannának és Gallik Gábornak.

(Boda Zsuzsanna)

Go to top
JSN Boot template designed by JoomlaShine.com