A mezőnyárádi Boldog Sándor Katolikus Általános Iskolában működő Caritas Junior csoport első alkalommal hirdette meg az iskolások körében a „Legyél te is Mikulás” akciót, melynek lényege, hogy adományokat, elsősorban könyvet, játékot, édességet, gyűjtöttünk a rászoruló gyermekek javára. A jó szándékú összefogás eredményeként több nagy doboznyi felajánlást sikerült összegyűjteni, amiért hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azoknak a szülőknek, gyermekeknek, kollégáknak, akik az adománygyűjtő akcióban részt vettek, és támogattak bennünket. Az adományok egy részének átadására december 5-én került sor a mezőkeresztesi Szervita Nevelőotthonban, ahol az ajándékok átadásában az Iskolaigazgató Asszony és a Caritas Junior csoport tagjai segítettek. SZERETET és MELEGSÉG- ezek a szavak és érzések járták át szívünket, lelkünket mikor megláttuk a ragyogó gyermek arcokat és tudtuk azonnal, hogy ajándékaink célba értek. Ajándékozásunk szeretetből fakadt, ami együtt járt az örömmel, a gyermekek örömével, amely a legszebb, a leghitelesebb és a legtermészetesebb. Próbáltunk örömet szerezni a gyerekeknek, akik igazán rászorulnak az odafigyelésre és a gondoskodásra. A nevelőotthon lakói egy színdarab előadásával kedveskedtek nekünk.
Köszönjük kedvességüket és szíves vendéglátásukat, nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük, még találkozunk velük!