Október 13-án pénteken egy kiránduláson vettünk részt 99-en.Az első megálló Boldogkőváralján a várnál volt. Az őszi színekben pompázó táj gyönyörű volt. A középkori hangulatot csak fokozta az idegenvezető régies stílusú beszéde. Az ólomkatona kiállítást pedig nemcsak a fiúk, hanem a lányok-asszonyok is érdeklődve nézték. Második állomásunk Vizsoly volt, ahol a legrégebbi teljes magyar nyelvű Bibliát nyomtatták. A templom bemutatása után a nyomdai munkákba is betekintést nyerhettünk.
Harmadik állomásunk Kassa. Itt megcsodáltuk a Szent Erzsébet dómot, ami Európa egyik legszebb székesegyháza. Itt elmondtunk egy közös imát. Ezután II. Rákóczi Ferenc sírjánál róttuk le kegyeletünket egy koszorúval, és a Himnusz eléneklésével. Szép pillanat volt!
A délután további részében mindenki maga szervezte a programját. Volt, aki a gasztronómiát helyezte előtérbe és tradicionális szlovák ételeket kóstolt, és volt, aki a hasa helyett a lelkét kényeztette szép kiállítások, vagy emlékhelyek megtekintésével. A legügyesebbeknek mindkettő sikerült. Az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket!(Jól imádkoztunk!!) Este fáradtan, de sok élménnyel gazdagabban tértünk haza.
Köszönöm kollégáim és Levente atya segítségét a szervezésben és a lebonyolításban!!