Október 9-én Aggtelekre kirándult a 6. osztály.   Már útközben megcsodáltuk az Aggteleki-karszt csupasz  mészkőszikláit, a dimbes-dombos tájat, az őszi színekben pompázó erdőt. Az uniós támogatással épült vörös-tói bejáratnál mentünk be a Baradla-barlangba, ahol a 2300m-es középtúrán láthattuk a kalcitkristályoktól csillogó cseppköveket. Néhánynak még fantázianevet is adtak. Volt ott Mikulás, halszárító, csillagvizsgáló, kidőlt fatörzs, rakott karfiol…

Az óriások termében meghatódva hallgattuk Simándi József előadásában a Hazám, hazám című áriát.

A barlang kijárata már Jósvafőre vezetett. A Tengerszem-tónál foltos szalamandrák után kutattunk, de sajnos sikertelenül. A játszótéren egy kis mászókázás, hintázás kárpótolta csalódásunkat. Egy rövidebb gyaloglás után eljutottunk a jósvafői Oktatóközpontba, ahol már vártak bennünket. Hogy kik? Hát a karámban lévő hucul lovak! Nagy barna szemükkel kedvesen néztek ránk, engedték, hogy megsimogassuk őket. Ezután bogárnézővel vizsgáltuk a hegyen az avarlakókat, majd az Aggteleki-karszt egyik kevésbé ismert barlangját, a Vass Imre-barlangot vettük célba. Sokunk szerint ez még szebb, mint a Baradla, mert az itteni cseppkövek szinte karnyújtásnyira vannak, és a barlangászok fáklyái által nem szennyezettek. A szűk járatokban kissé nehézkes a közlekedés, de a látvány kárpótol mindenért! A gravitációnak ellentmondó heliktitek, a Narancs-zuhatag csipkéi mindannyiunkat elbűvöltek.

A visszaúton a hucul ménest is volt szerencsénk megpillantani. Volt aki vágtatás, mások pihenés közben láthatták a 120 lóból álló ménest. Ezek a nyugodt félvad lovak hosszú perceken keresztül képesek mozdulatlanul állni. Látványuk nagy élmény volt!

Késő délután fájó szívvel vettünk búcsút a karsztvidéktől. Ígérjük, még visszatérünk!

• Előző
• Tovább