A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában a 2021-2022- es tanévet megelőzően megszerveztük a leendő elsős gyermekeknek a Csibe-tábort. A tábor a nyári szünet utolsó hetében csütörtökön és pénteken várta a legkisebbeket.

A Csibe –tábor megszervezése már iskolánkban több éves hagyomány. Mezőnyárád mellett Csincséről és Mezőkeresztesről érkeztek a gyerekek. Az évfolyam huszonhárom gyermekkel indul, hét fiúval és tizenhat kislánnyal. Ez a tanuló létszám nagy örömünkre szolgál.

A tábor megszervezésével az volt a célunk, hogy a leendő diákok betekintést nyerjenek az iskolai életbe, közelebbről megismerjék egymást, tanítóikat, nevelőiket és szeptember 1-jén már egy ismerős közeg fogadja őket. Megkönnyítve ezzel magunknak és a szülőknek is az iskolakezdést.

 Közös élményekkel, játékokkal, kézműves foglakozásokkal töltöttük meg a gyermekeknek a két délelőttöt. Mindez pedagógiai szempontból is nagyon hasznosnak bizonyult. Megfigyelhettük ugyanis a gyerekeket különböző tevékenységek közben. Megfigyeltük beszédüket, kommunikációjukat, mozgásukat, társas együttműködésüket, finommotorikájukat, kitartásukat. Ezek a dolgok segítséget nyújtanak a helyzetelemzéshez, amit az osztályfőnöknek legelőször el kell végezni egy új tanulócsoporttal. Ez a pontos és tudatos tervezés elsődleges feltétele. A tanév során elérendő célokat, feladatokat és a hozzájuk kapcsolódó módszereket ezeknek a szempontoknak a biztos ismeretével lehet csak kitűzni és elérni.

A két nap kevés volt ugyan minden gyerek alapos megismerésére, de ahhoz nagy segítség volt, hogy az első tanítási napon már ismerős környezetben és ismerős arcok mellett kezdődhessen a tanév.

Köszönjük azok munkáját, akik a két napot megszépítették és emlékezetessé tették a gyermekek számára.