Az iskolai tanév folyamán a vallásos nevelés keretében, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szentek életének megismertetésével, olyan példaképeket állítsunk a gyerekek elé, akik példájukkal irányt mutatnak az Istennel való személyes találkozásra.

Szent Márton személyében, a gyermek egy olyan katonával találkoztak, a november 8-i, vasárnapi szentmisén, akire nem a kegyetlenkedés jellemző, hanem a segítőkészség, a jószívűség, Isten és embertárs iránti szeretet. Iskolánk karitászos gyermekeinek előadásában láthattuk Szent Márton és a koldus történetét. A történet eljátszásával, nem csak megismertettük a szentet, hanem a bibliai magatartást is elsajátíthatták a gyerekek, vagyis azt, hogy hogyan kell viselkednünk Isten szándéka szerint.Mit üzen nekünk ma Szent Márton példája? Gondolkodjunk józanul és alázatosan magunkról, s tanuljunk meg sorsközösséget vállalni társainkkal: szabaduljunk meg az előítéletektől, s alázattal, Jézus Krisztus lábmosó szeretetével forduljunk embertársaink felé. Mi is legyünk mindenkivel szemben nagylelkűek és könyörületesek, önfeláldozók, akik tudják, hogy adni és szeretni az igazi öröm. Ízleljük meg mindnyájan annak örömét, mit jelent valóban kereszténynek lenni az Úr akaratával megegyezően.