Augusztus utolsó hetében három napos Csibetábort szerveztem a leendő első osztályosoknak.
Az utóbbi években egyre több tanuló érkezik hozzánk a környező településekről.
A tábor célja, hogy a gyerekek megismerjék egymást, az iskola épületét, az iskola dolgozóit, valamint összeszokjanak a tanítónénivel.
A tábor folyamán 9-12 óra között igen változatos program fogadta a kisdiákokat. Sokat játszottunk, meséltünk, mondókákat tanultunk, énekeltünk, rajzoltunk, színeztünk, sportoltunk, kézműveskedtünk.
Én közben megfigyeltem a gyerekek ceruzafogását, színismeretét, a térben való tájékozottságukat, beszédértésüket, beszédkészségüket, szókincsüket, kitartásukat, mozgásukat, kézügyességüket és feladattudatukat.
Minden nap valami apró ajándékkal kedveskedtem nekik. Az utolsó nap megkapták iskolánk egyenpólóját, amelyet igazgatónő adott át a tanulóknak.
Úgy érzem, hogy eredményesen és sikeresen zártuk ezt a három napot. A gyerekek örömmel jöttek és vettek részt a foglalkozásokon. Bízom benne, hogy szeptember 1-től gördülékenyebb lesz számukra az iskolakezdés.
Gagna Erika
az 1. osztály tanítónénije