Immár negyedik alakalommal került megrendezésre a Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskolában a főként nagycsoportos korú gyermekek és szüleik részére az iskolahívogató rendezvényünk.
Március negyedikén a leendő kisdiákjaink körül forgott az iskola apraja- nagyja. Ilyenkor szokás szerint más településekről és környező óvodákból is várjuk a kicsiket.
Kalóné Papp Krisztina intézményvezető asszony köszöntötte a vendégeket, majd Szelei Katinka hitoktató vezetésével bepillantást nyerhettek iskolánk egyházi életébe. Majd a zeneiskolai repertoárunkból a citera került porondra. A népijáték hangulatát négy tanítvány hangszeres kísérete színesítette. Gagna Erika tanítónő megtáncoltatta az óvodásokat, új tánclépéseket tanított nekik, amellyel az egész testüket megmozgatta.
Iskolánk Caritas csoportja a Gergely- járást mutatta be egy színdarab előadásával. A jelenet után interaktív órákon vehettek részt a vendékek, amelyekbe aktívan be is kapcsolódtak. A nyolcadik osztályosok egy akadálypályával okoztak hatalmas boldogságot a kicsiknek. Itt lehetett magasból ugrani, labdás ügyességet gyakorolni, bujkálni, mászni és szaladni.
A szülők egy fórumon szerezhettek számukra hasznos információkat az intézményben folyó munkáról, a diákok lehetőségeiről, rendezvényeinkről, a szokásainkról és hagyományainkról.
Ezalatt a gyermekek természetismereti kísérleteket próbálhattak ki és kézművesfoglakozáson vehettek részt. Élményekkel és sok apró ajándékkal térhettek haza a leendő kis elsősök.