Hétfő reggel izgatottan indult el a csapatunk Egerbe, ahol a testvériskolás program következő állomása volt: közös táborozás. Szállásunk a Szent József kollégiumban volt. A gyerekek és a tanárok már ismerősként üdvözölték egymást. A programokat már hetekkel korábban egyeztettük, és már nagyon vártuk a megvalósítást.
Minden nap volt közös időtöltés a nagykörüi diákokkal, de volt lehetőség külön programok megvalósítására is. Az időjárás kegyeibe fogadott bennünket, mind a négy nap nagyon jó idő volt.
Első nap ebéd után egy játékos verseny keretében ismerkedhettünk meg a hevesi megyeszékhely belvárosával. Bár közülünk többen jól ismerik Egert, még így is találtak újdonságot a feladatok megoldása közben. 17 órától egy hangszerbemutató volt, ahol a hegedűvel ismerkedhettünk meg alaposabban. Vacsora után egy egészséges életmóddal kapcsolatos vetélkedőn mértük össze tudásunkat vegyes csapatokban. A napot egy jól sikerült flashmob zárta.
Kedden reggel egy érdekes előadás volt az internet veszélyeiről, az internetes zaklatás kezeléséről. Utána egy feladatlapot kellett kitölteniük a hallottak alapján. Ezután a Főegyházmegyei Könyvtárat néztük meg a líceum épületében. Csak ámultunk a sok bőrkötéses, értékes, érdekes könyvek láttán. A közel 60000 kötet felbecsülhetetlen értékű. Ebéd után az Érseki palotát jártuk be. Idegenvezető kalauzolt végig a termeken. A kánikulai forróságban jól esett egy mozifilm megtekintése a hűvös teremben. A vacsora után ismét az egészséges életmód témáját dolgoztuk fel kézműves foglalkozás keretében a testvériskolásokkal. A nap lezárása egy esti séta volt a belvárosban.
Szerdán a lelki egészségről beszélgettünk reggeli után. A közös program végeztével a Gárdonyi Emlékmúzeumba mentünk fel. Megismerkedhettünk az író életével, láthattuk íróasztalát, ahol az Egri csillagok született. A váron végighaladva fagyival hűtöttük magunkat. Ebédig szabad program volt. Egyesek sétáltak, vásároltak, templomba mentek, hűsöltek a szökőkútnál, illetve egy tanulónk nyilatkozott a TV2 riporterének a kánikuláról. Ebéd után az egri dómot néztük meg, ahol a dóm történetének ismertetésével segédkeztek a közösségi szolgálatot teljesítő volt tanítványaink. Délután közös éneklés keretében új dalokat tanítottunk egymásnak, köztük az iskolaindulónkat is. Vacsora után az Érsekkertben a bemelegítést követően játékos akadályversenyen vettünk részt csapatokban. Volt alkalom a játszóteret is használni.
Csütörtökön a nagykörűi énekkar lépett fel délelőtt, ami nagyon tetszett a diákjainknak. Ezután pakoltunk, tábort zártunk, elbúcsúztunk a testvériskolásainktól, és indultunk haza.
Október újra találkozunk!!