Május 24-én az ötödik személyes találkozón köszönthettük egymást a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola diákjaival és pedagógusaival Mezőnyárádon az EFOP-3.1.8.-2017-180 pályázat keretében.

Az iskolaigazgatói és a plébánosi köszöntő után diákjaink  barátságról szóló verseit hallgathattuk meg, majd a Zsuzsa tanárnő által készített eddigi találkozóinkról szóló kisfilm csalt mosolyt mindenki arcára. Ezután a nagykörűi és a kőteleki gyerekek a gyermeknapi forgatagunkba kapcsolódtak be, a felső tagozatos osztályokkal közös csapatot alkotva. Mászófal, csúszda, fliker, lézerharc, tup light, tájékozódási futás színesítette programjainkat. A közös ebéd után a vendégek a közeli Bükki Nemzeti Park kapujában fekvő Sály település felé vették az irányt igazgatónőnk kalauzolásában. Megtekintették a Gárdonyi Géza Honismereti házat, ahol diákéveit töltötte a híres író, A Bükk hegység Vadaskertjében tanúi lehettek a dámvadak, muflonok etetésének. Az Eötvös kastélyban sérült gyerekekkel találkoztak, az épület történetéről pedig egy ott tanító pedagógus mesélt a tanulóknak. Ezután elköszöntek tőlünk, és elindultak a mezőkövesdi szálláshelyük felé.

Következő találkozásunk június 24-27. között lesz négy napos közös táborozás Egerben.