Az EFOP.3.1.8. Együtt –Testvérként pályázat harmadik testvériskolai személyes találkozójára került sor október 12-én iskolánkban. Vendégül láttuk a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola 50 diákját, és a velük érkező pedagógusokat. Nagyon vártuk őket. Az osztályok süteménnyel kedveskedtek, amit az aranykezű anyukák sütöttek.
Először a vendég iskola énekkara adott nagysikerű koncertet. Ezután Farkas Jánosné, igazgatónő és Lipcsák János atya, iskolánk plébánosa köszöntötte a nagykörűi diákokat. A nap további része az egészséges életmódra nevelés jegyében zajlott. 3 helyszínen sportolási lehetőség várta a gyerekeket.
Dr. Horváth László, községünk volt polgármestere fogadta a tenisszel ismerkedő nebulókat. Bemutatta a sportágat, majd Roszkos Ádám, iskolánk volt diákja segített a játékot kipróbáló gyerekeknek.
Ezzel párhuzamosa íjászat és thai box edzés is zajlott. Az íjászmestereink (Halmai Csaba, Lengyel Csaba, Nagy Péter) nagy türelemmel segítettek a kis célzóknak. A legjobban mégis Nagy Gábornak sikerült lefárasztani a tanulókat, akik a tornateremben edzésen vehettek részt.
Rövid szünet után élőképet alakítottunk ki, egy mosolygó emotikont formáltunk meg, ezzel jelképezve a vidámságot, ami a napot jellemezte.
A vendégek számára már főtt a bográcsban a gulyás, amit Zólyomi Tamásnak köszönhettünk. A mozgalmas délelőttől megéhezve ült le a csapat ebédelni. 14 órától a nagykörűi diákok igazgatónőnk vezetésével Sályba mentek kirándulni. A nyárádi gyerekek itthon maradva Fügediné Perlaki Erzsébet előadását hallgathatták meg az egészséges életmódról, táplálkozásról. Az elhangzottakat egy színes képekkel illusztrált tájékoztató füzetecske kísérte, amit minden gyerek megkapott. Az előadást a „Menő menzák az iskolákban” pályázat programjaként kaptuk.
Tartalmas napot zártunk, köszönet minden segítőnek, aki a nap sikeréhez önzetlen munkájával hozzájárult.