Március 3-án rendhagyó történelem „órákon” vettek részt az 5. osztályos gyerekek. 10 órától a Diósgyőri várat néztük meg. 
Először egy különleges filmen keresztül megismerkedtünk a vár történetével. Utána a különböző helységeket, szobákat látogattuk meg, ahol a vár régi életébe nyertünk bepillantást. A vadászterem, a „gyógyfüves” terem, a férfiak és nők termei mind-mind tartogatott számunkra érdekességeket. A lovagteremben (ami I. Lajos idején Európa egyik, ha nem a legnagyobb lovagtermének számított), játékos lovagi tornán próbálhatták ki a gyerekek ügyességüket, erejüket. Ezután a világhírű SEUSO kincsekhez mentünk. Csodálatosak voltak a gyönyörűen megmunkált ezüst edények, eszközök. Kellemes meglepetés volt a kincsek melletti teremben berendezett római kori „hangulat”. A diákok itt kipróbálhatták a különböző fegyvereket, sisakokat, páncélzatokat. Megtanulhattuk, hogy egy tóga 5 m hosszú, és hogy kell magunkra tekerni; hogy miért is olyan a római pajzs amilyen, és hogyan lehetett „lepattintani” róla az ellenséget; mivel írtak a római gyerekek az iskolájukban. Egy fotó riporter jóvoltából még az Észak-Magyarország újságba is bekerültünk. Ezután a „Pannon tenger” két kiállítását jártuk végig. Az ásványok közül a legnagyobb sikere a világító kristályoknak volt az elsötétített szobában. Az „őserdő ösvényein” kiállítás a bükkábrányi mocsári ciprusokon keresztül mutatja be környékünk több ezer éves történelmét. A termekben több helyen volt interaktív „részleg”, amit nagy örömmel próbáltak ki tanítványaink. Azt hiszem igazán érdekesen, élvezetesen és tartalmasan töltöttük el a szombati napot. Köszönet a kolléganőimnek, Tóth Andrásnénak és Hajnalné Sára Orsolyának, valamint a Községi Önkormányzatnak, külön Várnai Róbert jegyző úrnak a kirándulás lebonyolításában nyújtott segítségéért.